A képek rendezgetése közben bukkantam rá ezekre a - lassan épp aktuális - fotókra. Amíg a hazai fajok ilyenkor már/még nagyrészt alszanak, addig ez a Kínából származó cserje karácsony után már többnyire virágozni készül. Enyhébb teleken már gyakran január elején megjelennek az első virágai a csupasz ágakon és a virágzás eltarthat akár március végéig is... Nyilván ennek a furcsa szokásának köszönheti a görög "chimon / kimon" (tél) szóból származó chimonanthus (télen virágzó) nevet. (+ praecox = korai)



A Chimonanthus nemzetség eredetileg kínai endemizmus, mindössze 2-6 fajuk van (Flora of China), ezek közül egyelőre a Ch. praecox az egyetlen, ami nem csak hogy felkeltette a kertészek érdeklődését, de a viszonylag jó fagytűrésének köszönhetően olyan népszerűségre tett szert, hogy a fajtáival már az európai kertekben is össze lehet találkozni néha.



Kínában évszázadok óta kultikus növénynek számít egyészt a téli virágzása miatt, másrészt az illata miatt. A nemzetség ugyanis a Calycanthaceae családba tartozik, aminek a magyar neve nem véletlenül jelent fűszercserjeféléket, hiszen ennek a fajnak is nagyon erős, messziről érezhető, vanília illatú virágai vannak, de Kínában nem csak - az állítólag ehető - virágait, de az illóolajokat tartalmazó szárított hajtásait is felhasználták az illatosításhoz, illatszergyártáshoz, gyógyszerkészítéshez.



Sajnos annak ellenére, hogy a Ch. praecox Kínában és a világ számos pontján (főleg persze Angliában...) igen népszerű dísznövény, az alapfaj az élőhelyeinek (Kína: Szecsuán, Hupej, 500-1000m-en lévő hegyi erdők) csökkenése/feldarabolódása miatt - sok hasonló ázsiai díszcserjéhez hasonlóan - inkább sérülékeny, mint gyakori fajnak számít az eredeti élőhelyén.

(A képek a Budai Arborétumban lévő 2 példányról készültek tavaly télen...)

Ez a kevéssé ismert, Madeira szigetén endemikus orchidea Földünk legritkább növényei közé tartozik.
A Goodyera nemzetségnek Európában két faja honos. A kontinensen egyedül a hazánkban jelenleg bizonytalan előfordulású Goodyera repens (kúszó avarvirág) él. A G. macrophyllának egyetlen biztos előfordulási helye ismert, az UNESCO Világörökséghez tartozó madeirai babérlombú erdőben, kb. 800 méterrel a tengerszint felett. Itt minden példányt vasrácsok őriznek.



A növény hasonlít a G. repensre, azonban minden részében nagyobb, robusztusabb. Elágazó, vastag, a talaj felett kúszó rizómáinak oldalhajtásain tőlevélrózsákat képez. 20-60 cm magasra nő, elliptikus-lándzsás levelei 12-20 x 3-7 cm-esek. Virágai is nagyobbak a G. repensénél, számuk pedig elérheti a 60-70-et. Virágzási ideje augusztustól októberig tart, de ritkán virágzik, inkább vegetatív úton szaporodik.



A G. macrophylla a kipusztulás küszöbén áll. Noha pénzjutalmat tűztek ki az új példányok megtalálóinak, a kutatások eredménytelenek maradtak. A keresés Madeira vulkanikus szigetének igen nehezen járható, sziklás vidékén halálos áldozatot is követelt. Komoly erőfeszítések folynak a mesterséges szaporítására, szerény eredményekkel. Ide kattintva megcsodálható az egyik első, mesterséges körülmények között sikeresen virágzásra bírt példány, ezeken a képeken a növény kivételesen rács nélkül látható (lásd pl. Delforge). Remélhetőleg ez a gyönyörű növény fennmarad az utókor számára, és nem gazdagítja a kihalt fajok rohamosan növekvő listáját.

Források:
Delforge P.: Orchids of Europa, North Africa and the Middle East, 2006.
Baumann H., Künkele S., Lorenz R.: Orchideen Europas, mit angrenzenden Gebieten, 2006.
Jardim, R.: Blumen der Insel Madeira, 2007.
http://www.cypripedium.at/product_5.html

A mindössze néhány fajból álló Uncarina nemzetség tőlünk meglehetősen távol, Madagaszkáron honos, de mivel nagyon érdekes és kevéssé ismert növények, ezért talán megérdemelnek egy rövid bejegyzést itt is...



A nemzetség a Pedaliaceae (szezámfélék) családba tartozik, erre a családra pedig igen jellemző az "extrém" kinézet, mint pl. a kissé büdös, mirigyes-ragadós bevonat a leveleken, hajtásokon, vagy a különleges megporzású virágok, de főleg: az elképesztő termések!
Az Uncarina grandidieri is ennek köszönheti az ördögcsáklya nevet, mivel ijesztő szigonyos nyúlványokkal rendelkező termése van, amik az üvegfalon kívül gyakorlatilag szinte mindenen meg tudnak kapaszkodni. Éppen ezért nem véletlen, hogy ez a növény nyerte meg a legdurvább Zoknivadász Növény megtisztelő címet is... de a termését az őslakosok állítólag még egérfogásra is felhasználták...



Az Uncarina-k egyelőre nem túl gyakoriak nálunk, dísznövényként szinte soha nem lehet velük találkozni, de azért pl. Vácrátóton a Pozsgásházban van néhány belőlük, egy gigantikus U. grandidieri is, ezek a képek is róla készültek... (de - mivel mesterséges megporzást igényelne - sajnos pont nem volt rajta termés, amikor fotóztam...)

A Blogot a Botanikai Fórum tagjai fogják szerkeszteni és remélhetőleg nagyon sok érdekes és hasznos botanikai jellegű információ fog majd itt is összegyűlni és ezzel is egy újabb remek résszel fog bővülni a Fórum!